Engedetlen, rossz kutya

 

Rossz kutya nincs, de következetlen gazdi bizony igen

Pont az a helyzet, mint a gyermeknevelésnél is, nincs rossz kutyus, ha valami gond van a "gyerkőccel", akkor bizony mi csináltunk valamit rosszul. 

Egy ideig egész jó volt, aztán idővel elszabadult a pokol?

Nagy eséllyel kitapasztalta, hogy ezt is lehet, azon is csak mosolyogtok, ha nyüszög az is megengedett, ha mindent megugat, akkor csak jó házőrző eb, ha éjszaka nem alszik, hanem le-fel mászkálással szórakoztat benneteket, hívatlanul felmegy az ágyra, vagy megtanulja kinyitni hálóhelyének ajtaját, és arra semmiféle retorzió nincs, hanem "milyen kitanult ez a kutya" - félig lelkes magyarázattal viszonyultok a probléma felé még jó, hogy mind többel próbálkozik.
S ennek csak akkor lesz vége, amikor már majdnem teljesen kiborultok.

Ekkor jön el a pillanat, amikor a családból kimondja valaki kerek-perec: valamit tenni kell.
Sőt - a valamit el is kezdi megvalósítani. 
Elkezd határozott lenni a kutyával, átveszi a vezető szerepet, s hogy, hogy nem.... a kutyus hirtelen megváltozik.
Mintha csak tojáshéjon lépdelne, figyel a gazdi minden rezdülésére, és végrehajtja a parancsokat.
Mert végre érzi, hogy parancsolnak és nem kérnek tőle, amit ha kedve van simán át is léphet.

Említettem már Csöpi kutyánkat, aki majd mindent kipróbált már életében, amit egy kutya megtehet, és ami egy kutyával történhet.
Kipróbálta rendesen az engedetlenséget is.
Na de miért?
Mert meg volt engedve.
Mert olyan jópofa, mikor saját maga nyitja orrával az ajtót, amikor kilohol a bejárati ajtóhoz rendet tenni, aztán elég beterelni a nagyszobába, hogy míg valakit beengedünk ne a nyakára mászva mutassa meg fölényét, vagy épp szeretetét. 
Szegényke éjszakánként fél - hát mit lehet tenni? Nyilván felengedi az ember az ágyba, mert igazándiból így tud valamennyit aludni. Legalábbis azt hisz - hisz nem tud tőle, mert állandóan fészkelődik, és ő mondja meg, hogy mikor keljél. Elkezd ugyanis az általa elképzelt időben piszkálni a mancsával, hogy keljél már gazdi, keljél. 
Aztán egyszer eljön a pillanat, amikor elszalad vele annyira a csikó, hogy mikor valamit parancsolnál neki, de neki nem tetszik, s mondjuk azon igyekszel, hogy mégis kimenjen emberi segédlettel legalább a szobából - még rád is vicsorít. Jön a rászólás, még egy vicsorítás. Így megy ez kétszer-háromszor. Ő nem csinálja azt, amit kellene, te meg csak erőtlenkedsz.
Valahol mindig lesz egy határ, amikor azt érzed, hogy ezt azért már nem.
És olyan tényleg nem megengedhető, hogy akár a gazdira, akár a család egy másik felkatagjára vicsorítson a nagyságos asszony.
Ilyenkor jön a határozottság. 
Nagy eséllyel még ki is húzod magad hozzá, és keményhangon figyelmezteted. 
Megint valami hülyeséget csinál? Megint azonnal figyelmezteted. Nem előadást tartva, hanem pont elég az, ha azt mondod határozottan, hogy nem. És ezt persze centire, milliméterre betartva, azonnal. 
A hatás azonnali.
Egy engedetlen kutyából - ha amúgy csak az idő folyamán vált gézengúzzá - egy nap alatt egy egész jól kezelhető kutyust kapunk.
A  lényeg: jegyezd meg: rossz kutya nincs, csak rossz gazdi, aki nem kutyaként bánik szeretett háziállatával, hanem emberként - holott ő emberként nem tud élni.
Ő egy falkatag, annak született - aki a gazdinak akar megfelelni. De csak akkor tud megfelelni, ha a gazdi rendesen vezeti, és falkavezérként (határozottan, de nem méregből) viselkedik vele. 
Úgyhogy ne szomorkodj, hanem lépj - és minden szépen elsimul, de a lényeg: innentől ne mosolyogd el  a rendbontásokat, hanem ragaszkodj az általad elvárt viselkedéshez. 
Hisz mindenkinek más a jó. 
Fotó: Pixabay

Megjegyzések

Kérdésed van, vagy saját blogodra, oldaladra nem megosztással cikket vinnél - írj!

Név

E-mail *

Üzenet *