Milyen a depressziós kutya?

 

A depressziós kutya pont olyan, mint egy depressziós ember

Ha egy kutya depressziós, akkor egy figyelmes gazdi néhány napon belül kiszúrja a változást, legfeljebb eleinte még más magyarázatokat talál: fáradság, hasfájás, rossz az idő, megsértődött a kis léhűtő. 

Van egy Csöpi nevű kutyánk (nem így szólítjuk - a beceneve nem publikus)aki elég sok kutyaproblémát produkál, időközönként előjön az a fránya depresszió is.

Ezek az időszakok nagy eséllyel akkor következnek be, amikor egyik-másik gazdája is kissé rossz passzban van. Szabályosan tükörképe az ő lelküknek. 

Ilyenkor alapból majd csak ugyanazokat a tüneteket produkálja, mint hozzátartozói. És ahogy az emberek kijönnek a depressziós időszakból, Csöpi is pillanatokon belül követi őket, megszűnnek napokon belül a lelki tünetek.

Rossz időszakában nincs kedve semmihez. Se játékhoz, se ablakból kinézéshez - egyedül a séta az, ami feldobja, olyankor majd ugyanolyan mint máskor, talán kicsit lassabb, és kötekedősebb. 

Sokszor előfordul ilyenkor vele, hogyha kér valamit, vagy csak egyszerűen nézelődik, akkor nyöszörög hozzá, egyfajta nyafogás ez, nm fájdalomtól van. 

Ilyenkor aztán nincs az a nagy farokcsóválás, vagy a póráz elkapása, hogy majd én vezetem magam. A farkát sem csóválja úgy, de ezeket a dolgokat csak mi vesszük észre, mások nem. 

Kicsit  sunnyad is ilyenkor, mintha mindig bizalmatlan lenne, fülét mintegy hátra húzva. 

Ilyenkor aztán két variáció van. 

Vagy fergeteges az étvágya, vagy alig lehet belediktálni valamit, talán csak a legnagyobb kedvenceit eszi ímmel-ámmal. 

A depressziós időszak nálunk amúgy is igen megterhelő, ugyanis az éjszakai alvás sajnos lehetetlenné válik. 

Általában azzal kezdődik, hogy nem akar bemenni a helyére. Aztán ha bemegy, akkor éjfél után valamikor, de két óráig biztos - felkel, és elkezd rendezkedni, kaparni, nyöszörögni, kétlábra állni. 

Nem is lenne ezzel gond, ha egyedül laknánk a házban, de mivel ez társasház - alkalmazkodni kell másokhoz. 

Nekem sem tetszene, ha az éjjel közepén más kutyájának motoszkálását kellene hallgatnom pihenés helyett - úgyhogy kénytelenek vagyunk engedékenyek lenni ilyenkor, és kiengedni.  Persze ez sem jó megoldás, mert a padlón a léptei tökéletesen kivehetőek, márpedig ilyenkor itt sem jó, ott sem jó állapot van, állandóan más helyre megy.

Egyetlen hely van a szobában, ami ez esetben viszonylagos nyugalmat hoz - pusztán egy-két óránkénti felébredéssel - az pedig a gazdi ágya. 

Ám még ilyenkor is felriad minden zajra, és zavarja a sötét. Úgy néz körbe, mintha állandó támadás lenne várható. 

Szerencsére az állapot nem állandó, egy kis babusgatással, több odafigyeléssel néhány hét alatt elmúlik minden, és beáll a normál rendszer. 

Addig viszont megy a lustálkodás napközben - hisz az éjszakai fennlétet valahogy ki kell pihenni - lehetőleg ágy alatt, kanapé alatt, bevonulva a helyére - mint egy igazi depressziós ember, a magányt keresve. 

Na, ennek korlátot kell szabni, kis mozgásra ösztönözni, akár többet levinni sétálni, vagy játszani, játszani, játszani. A játék persze ilyenkor sokszor abban merül ki, hogy dobom a labdát, ő az orrával ellöki, mintegy kivédi, de felkelni nem....a világ minden kincséért. Szépen, nyugodtan figyeli ahogy érte megyek, és ismét dobom felé. 

Normál esetben ilyenkor lohol utána, elveszi, nem engedi hogy kezembe vegyem, azt várja hogy próbálkozzak, vagy kérjem. 

Mikor depressziós, akkor az egész emeletet védi, idegen nem nagyon teheti fel a lábát - hogy gondolják, hogy az ő nyugalmát megzavarják. Sőt - még az sem tetszik neki, ha valaki csak úgy.... ki-be mászkál a szobába, vagy netán a fürdőszobába kimegy az éjszaka kellőss közepén. 

De az ellenkezője is előfordul, hogy saját gazdáját nem üdvözli hazaérkezéskor, csak egy pillantással konstatálja, hogy megérkezett.

Ilyenkor aztán fontos, hogy normálizálódjon körülötte a "levegő". Ne érezzen feszültséget, el tudjon lazulni. Simogassuk, szeretgessük, játsszunk vele, de az alapvető dolgokat követeljük meg tőle, mert a világ azért nem áll meg. 

Ha az étvágya tartósan nem áll helyre, és a kedve is hetek múltával még mindig szontyoli, akkor viszont nem árt felvenni a kapcssolatot az állatorvossal.

És még egy tünet, ami biztos, hogy depresszióra utal - a kutya szemhéja látható. Mármint jóval jobban, mint normál esetben. 

Egy élénk kutyus tágra nyitja a szemeit, míg egy bánatos szinte félig zárva tartja. Kerüli a tekinteted - tényleg teljesen olyan a kutyus, mint egy depressziós ember, aki legszívesebben sírna. 

Fotó: Pixabay